Új munkahely- 2. rész

by - 12:36


... ami aztán szinte tökéletesen ment (de tényleg, legalább kétszer azelőtt megválaszoltam az interjúztató-leendő közvetlen felettes kérdéseit, mielőtt feltette volna őket), és az egész időszakban először éreztem, hogy ide passzolok, ez az ideális légkör, minden szempontból fantasztikus, itt AKAROK dolgozni. Mondták, hogy van második kör is, de szinte biztos voltam benne, hogy oda már behívnak- másnap délelőtt meg is történt.
Kicsivel azután, hogy ez kiderült, részt vettem egy harmadik interjún egy harmadik céggel- ők kerestek meg engem (de egy egész jól passzoló pozícióval), kb. 20 perc alatt leinterjúztattak, és másnap adtak egy állásajánlatot. Hétfőig jelezzek vissza (és kedden volt az álommunkahelyes utolsó körös interjú. Nyilván). Az első cégnél pedig, ahol annyit bénáztam, rámírtak, hogy bent vagyok az utolsó kettőben.

Pénteken megírtam a próbafeladatot az első cégnek, hétfőn vettem egy nagy levegőt, és időt kértem attól a helytől, ahol már várták a válaszom a konkrét ajánlatra, kedden pedig azzal a tudattal akartam interjúzni az álommunkahelyen, hogy nem élet-halál kérdés, van más lehetőség is... De azért csak az volt a kedvenc verzióm, ezért nem voltam teljesen nyugodt- és ez most nehezebben is ment, mint az első alkalom, jobban meg kellett dolgoznom a jó válaszokért, és pár alkalommal nem is voltam benne biztos, hogy egyáltalán van jó válasz. Mindenesetre próbáltam önmagam (egy kicsit magabiztosabb és összeszedettebb változata) lenni, és utólag nem túl sokat rágódni azon, hogy miket kellett volna mondanom... Azért óriási megkönnyebbülés volt kora délután kisétálni az irodából, azzal a tudattal, hogy az én részem lezárult, most már csak várnom kell a visszajelzéseket (meg végre belehúzni a karácsonyi készülődéssel).

Tudtam, hogy szerda délelőtt keresni fognak, szóval próbáltam kivárni, aztán 11 körül feladtam az itthon ülve telefonbámulást, és elindultam a konditerembe. Még út közben, a metróról lelépve csörgött a mobilom- a részletekre már nem nagyon emlékszem, de igen, megvolt az álomállás (és igen, január második hetében kell csak kezdeni, úgyhogy lesz egy hetem minden lehetséges dolgot átnézni a kezdésig...) Már csak el kellett varrni a szálakat a másik két helyen, és utána már tényleg karácsony, tényleg lezárult ez a klassz, de kaotikus, 180 fokban forduló fél év- jön a következő szakasz, most már élesben :)

You May Also Like

0 megjegyzés